|
Témaindító hozzászólás
|
2013.02.03. 15:08 - |
A folyó... Nos, ha éppen ügyes vagy és szereted a halat akkor jó helyen jársz. Viszont eljutni kicsit nehezebb ide. A folyót két oldalról dombok veszik körül. Nem árt itt sem elővigyázatosnak lenni. A szép tiszta víz és a halak nem csak a farkasokat hanem a kétlábúakat is idevonzzák.
 |
[6-1]
 ~Ez ide fog jönni. Ez idejön. EZ IDEJÖN.~*Üvöltöm magamban egyre gyorsuló beszédtempóval. Nem kellett volna üdvözölnöm. Egyáltalán nem volt jó ötlet. Normális esetben már régen kirúgtak volna lábaim, és levegő után kapkodva állnék a fiú előtt, futásra készen. Most túl fáradt voltam ahhoz, hogy a hangyából is elefántot csináljak. Ezt teszi az emberrel a bizalmatlanság. Megkínoz és kikészít, ahogyan beleszövi magát a mindennapjaidba. Jobban felvettem a merengő álcámat. Egy pici pontot találtam a part és a vízfelszín között, és meredten bámulom, miközben a srác esetleges tettein merengek. Vajon rám fog támadni? Vajon menekülnöm kell? Nem, szinte biztos, hogy nem. Sokkal tisztább volt az elmém akkor, amikor még csak a távolból hozta le a völgy a csörtető hangját. Megállapítottam, nincs veszély, miért érzem magamat mégis veszélyeztetettnek? A belső vívódásomnak a fiú tekintetének érzete vet véget. Aki figyelt rám, láthatta ahogyan az agyamból kiürül minden badarság, és betelepül helyére ismét az értelem és a realitás. Zavartan fölfelé pillogtam. Emlékeztek arra a jelenetre, amikor Szamár felnéz Shrekre? Na, én is hasonlóan érzem magamat. A szemembe beletűző nap kis foltot égetett a retinámba egy pillanat alatt, szóval a fiúból nem sokat látok, csak azt, hogy rohadt magas, és azt, hogy a szempár engem vizslat.
- Hali. *Hagyja el számat a köszönés immáron verbálisan is, némi gúnnyal fűszerezve. Nem, egyébként nem vagyok ennyire undok senkivel sem, amint megbarátkozom a gondolattal, hogy talán a barátaim, és megbízhatok bennük. A másik leereszkedik mellém, amire én megforgatom a szemeimet, és vállat vonok. Miért kellett pont engem megtalálnia? Miért kellett ma pont erre jönnöm? Miért is ne... Mormognám magamnak válaszul mindenre nyugtatásképpen, de arra leszek figyelmes, hogy már megint elveszítettem a figyelmemet, és kérdően néznek rám.*
- T-tessék? *Dadogom el mondanivalómat lassacskán és kétségbeesetten. Nagyon zavarba hoz a tudat, hogy már nagyon régóta először találkozok fajtárssal, ráadásul a srác küllemre nem is néz ki olyan rosszul. A jelleméről inkább ne ejtsünk szót, egyelőre megrémiszt a lazasága, de ezt is ráfoghatjuk az én elcseszett mivoltomra.* |
 Amikor a farkasnak semmi jobb dolga nincs, mint céltalanul sétálni, nos akkor annak a személynek igen szomorú élete lehet. Igen, magamról beszélek, igen borzasztóan szomorú életem van, mondhatom. Valójában csak unalmas, nincs sok tennivalóm, és hiába próbálsz meg jó falkavezér lenni, ha szinte üres a falkád, így egyedül járod a területet többnyire, olyan értelmes lények után kutatva, akik szóbaállnak veled, és még két elmondott mondat után is tűrhetőnek találnak, és nem küldenek el a francba azzal a mondattal, hogy te beteg vagy. Végülis igazuk van, csak ritkán találsz olyan társaságot, aki a hülye tulajdonságaiddal együtt is elfogadóképes veled szemben. Én meg azért eléggé társasági lény vagyok, és tényleg mégjobban befogok kattani, hogyha nem találok sűrgősen társaságot. Ez a lány azt hiszem erre a célra most tökéletes lesz, és legalább lesz egy délutánom, amit szocializálódással tölthettem, és nem azon gondolkozva, hogy teljes mértékben feleslegesen ültem végig mégegy napot, hogy aztán kezdhessem elölről az egészet. Amikor közeleb értem biccentett egyet, és visszafordult a folyó felé, hogy a - gondolom én - halakat bámulja. A halak bíztatóbbnak tűnnek, mint én, bár ez megértem, ha látnám magam közeledni inkább én is a halaknak szentelném a figyelmem. Nem, nem akarom tudni, hogy mi történne, hogyha találkoznék magammal, és mindenkinek meghagyom ezt a dolgot, hogy gondolja végig, és döntse el, hogy abban az esetben mit csinálnék magammal. Nem, én nem akarok belegondolni, tényleg nem. Nekitámaszkodtam a fának, ahol a lány ült, és lebámultam rá. A haja színes volt, ami manapság az emberek körében nagyon gyakori, a farkasoknál még nem tapasztaltam ilyet. A szemei kékek, szinte egyszínűek a hajával, és így elnézve biztos, hogy nem lehet valami magas, legalábbis százhatvannál többnek nem tippelem. Mindegy, az alacsony lányok aranyosak.
- Heyho - húztam egy mosolyt arcomra, aztán leereszkedtem én is a fa tövébe. Igen, határozottan nem magas a lány, így hozzám képest legalábbis. - Szokásos sablonduma, mi szél hozott erre? Ja, hogy nem a szél, hát persze. Meg amúgy is eléggé egyértelmű, hogy csak jöttél, mert szereted a helyet, vagy csak jöttél, mert ide hozott a lábad, mint engem. Ja, és bocsi a sok dumáért - hadartam el a mondandómat. Igen, gyakran hadarok, rossz szokás. - Egyébként Anthony Winston vagyok, ha gondolod akkor, csak szimplán Tony, örvendek a szerencsének - mutatkoztam aztán be. |
~Vajon mennyi ideig bírják a halak visszatartani a lélegzetüket, mielőtt fel kellene jönniük a víz felszínére lélegezni?~*És hasonló kérdések járnak a fejemben. Semmi erőm sincsen felkelni, hogy közelebbről is szemlélhessem a víztükröt, és zavargászhassam a pikkelyeseket. Emelek inkább egyet a fenekemen, hogy lentebb csúszhassak a fa tövében. Érzem, ahogyan a fenyő repedezett kérge millió rozsdás szögként áll bele és hasítja szét a hátamat. Megszívom a fogamat, ráadásul az új ülőpóz nem is annyira kényelmes, mint vártam. Egy apró zörejre leszek figyelmes. Reflexből a hang irányába fordítom a fejemet, és futásra készre feszítem meg izmaimat. Egy fiú látványa fogad, aki szemmel láthatóan barátságos szándékkal jöhet felém. A szélirány sajnos nem kedvez nekem, egyáltalán nem érzem a szagát. Talán később, ha erre fog jönni. Nagyon úgy néz ki, hogy erre téved az útja, nem tűnik úgy, mint akinek akadna jobb dolga is. Hatalmasat sóhajtok. Nem is tudom, akarom én azt, hogy társaságom legyen? Unott pofával meredek magam elé, izmaimat immáron kiengedve. Ha a srác már elég közel ér hozzám, megemelem kezemet, üdvözölve őt.* |
Ha nem figyelek oda, hogy merre megyek, csak szimplán elindulok sétálni, és a gonodolataimba merülök, végül mindig itt kötök ki, csak tudnám, hogy miért. Nem mintha nem szeretném a természetet, mégis csak farkas vagyok, konkrétan a szabadba köt minden. Ha nem itt élnék, akkor szerintem előbb-utóbb bekattannék, habár most is néha elgondolkozok rajta, hogy bekéne zárni egy diliázba, és aztán soha többet ki nem engedni, mert olyan elborult gondolkodásmódom van, hogy a normális emberek kifutnak tőle a világból. És a fekete humor még csak a kezdete az egész jellememnek, képzeljétek el, hogy mennyi minden lehet még ott mélyen. Igen, határozottan egy gumiszobában a helyen, kényszerzubonnyal, hogy még csak magamban se tehessek kárt. Milyen jól hangzik, "Anthony Winston, ön és közveszélyes, szigorúan elzárva tartandó." Mint valami nukleáris hulladék, vagy bánom is én mi, a lényeg, hogy elzárva a külvilágtól, hogy mások ne kapjanak hülyeség fertőzést. Szóval a visszatérnék, mert vissza kéne térnem a valóságba, és nem elkalandozgatni állandóan, miközben teljesen ledegradálom magam, majd ezen rögöni, hanem szépen körültekinteni. Habár be kell valljam, teljes mértékben ismerem ezt a helyet, és még csukott szemmel is tökéletesen eltudnék igazodni, akár emberi, akár farkas formában. Egyébként a mai nap meglepően meleg van, sőt az én ízlésemnek már kezd túlzottan meleg is lenni. Téli születésű vagyok, a telet szeretem, és a nyár kifejezetten olyan évszak, amit utálok, tulajdonképpen tudnám értékelni, ha vége lenne.
Végül kissé unottan dőltem le egy fa tövébe, és vettem egy mély levegőt. Érdekes tulajdonsága az alakváltóknak, hogy az emberi formákban is megkaptunk néhány farkasokra jellemző dolgot. Értsük ezt úgy, hogy a fizikai képességeink jobbak, nagyobb az állóképességünk, jobb a szaglásunk, és a hallásunk. És akkor már csoda, hogy éppen a farkasüvöltésre nem vagyunk képesek emberként. Az enyhe szellő egy másik lény szagát hozta magával, és mivel úgyis éppen kezdtem hiányolni a társaságot, mert oké, hogy beszélgetek magammal, néha azt is kell, de nem elég, a városba meg mostanában nem sokat jártam, elindultam arra, amerre a másik farkast, illetve ha jól vettem ki, akkor neki is alakváltónak kell lennie, találhatom. |
*Ahhoz képest, hogy nyár van, egyáltalán nem érződik meg ez az időjáráson. Alkalmanként egy-egy rövidebb zápor, a hőmérséklet alig súrolja alulról a 20 fokot. Brr. Most még kicsit jobbnak is mondható az idő, mint reggel volt. A nap már eléggé felmelegítette a levegőt így, hogy már elmúlt délután 1 meg 2 óra, amikor ugyanis a legerősebbnek mondható az ereje. Talán itt van az ideje annak, hogy kimozduljak. Nincsen kedvem emberek közé menni, a folyó talán megnyugvást jelentene számomra. Túl sok volt a stressz a napokban rajtam, megérdemlek egy kis kikapcsolódást. Az elővigyázatosság kedvéért emberlábon bandukolok ki menedékemből, és veszem utamat a halakhoz. Magát a halat, mint étel, nem szeretem, nem is ezek a vízi élőlények vonzanak ide, hanem a táj. Gyakran megfordulok itt, talán többször is, mint kellene. Nem tudok betelni vele. A part felett húzódó fenyőerdő egyik -a vízhez legközelebb eső- fájának a tövébe levetem magamat, és megállás nélkül bámulom az életet abban az életközösségben, ahol én sohasem élnék túl.* |
A folyó... Nos, ha éppen ügyes vagy és szereted a halat akkor jó helyen jársz. Viszont eljutni kicsit nehezebb ide. A folyót két oldalról dombok veszik körül. Nem árt itt sem elővigyázatosnak lenni. A szép tiszta víz és a halak nem csak a farkasokat hanem a kétlábúakat is idevonzzák.
|
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
~Ez ide fog jönni. Ez idejön. EZ IDEJÖN.~*Üvöltöm magamban egyre gyorsuló beszédtempóval. Nem kellett volna üdvözölnöm. Egyáltalán nem volt jó ötlet. Normális esetben már régen kirúgtak volna lábaim, és levegő után kapkodva állnék a fiú előtt, futásra készen. Most túl fáradt voltam ahhoz, hogy a hangyából is elefántot csináljak. Ezt teszi az emberrel a bizalmatlanság. Megkínoz és kikészít, ahogyan beleszövi magát a mindennapjaidba. Jobban felvettem a merengő álcámat. Egy pici pontot találtam a part és a vízfelszín között, és meredten bámulom, miközben a srác esetleges tettein merengek. Vajon rám fog támadni? Vajon menekülnöm kell? Nem, szinte biztos, hogy nem. Sokkal tisztább volt az elmém akkor, amikor még csak a távolból hozta le a völgy a csörtető hangját. Megállapítottam, nincs veszély, miért érzem magamat mégis veszélyeztetettnek? A belső vívódásomnak a fiú tekintetének érzete vet véget. Aki figyelt rám, láthatta ahogyan az agyamból kiürül minden badarság, és betelepül helyére ismét az értelem és a realitás. Zavartan fölfelé pillogtam. Emlékeztek arra a jelenetre, amikor Szamár felnéz Shrekre? Na, én is hasonlóan érzem magamat. A szemembe beletűző nap kis foltot égetett a retinámba egy pillanat alatt, szóval a fiúból nem sokat látok, csak azt, hogy rohadt magas, és azt, hogy a szempár engem vizslat.
Amikor a farkasnak semmi jobb dolga nincs, mint céltalanul sétálni, nos akkor annak a személynek igen szomorú élete lehet. Igen, magamról beszélek, igen borzasztóan szomorú életem van, mondhatom. Valójában csak unalmas, nincs sok tennivalóm, és hiába próbálsz meg jó falkavezér lenni, ha szinte üres a falkád, így egyedül járod a területet többnyire, olyan értelmes lények után kutatva, akik szóbaállnak veled, és még két elmondott mondat után is tűrhetőnek találnak, és nem küldenek el a francba azzal a mondattal, hogy te beteg vagy. Végülis igazuk van, csak ritkán találsz olyan társaságot, aki a hülye tulajdonságaiddal együtt is elfogadóképes veled szemben. Én meg azért eléggé társasági lény vagyok, és tényleg mégjobban befogok kattani, hogyha nem találok sűrgősen társaságot. Ez a lány azt hiszem erre a célra most tökéletes lesz, és legalább lesz egy délutánom, amit szocializálódással tölthettem, és nem azon gondolkozva, hogy teljes mértékben feleslegesen ültem végig mégegy napot, hogy aztán kezdhessem elölről az egészet. Amikor közeleb értem biccentett egyet, és visszafordult a folyó felé, hogy a - gondolom én - halakat bámulja. A halak bíztatóbbnak tűnnek, mint én, bár ez megértem, ha látnám magam közeledni inkább én is a halaknak szentelném a figyelmem. Nem, nem akarom tudni, hogy mi történne, hogyha találkoznék magammal, és mindenkinek meghagyom ezt a dolgot, hogy gondolja végig, és döntse el, hogy abban az esetben mit csinálnék magammal. Nem, én nem akarok belegondolni, tényleg nem. Nekitámaszkodtam a fának, ahol a lány ült, és lebámultam rá. A haja színes volt, ami manapság az emberek körében nagyon gyakori, a farkasoknál még nem tapasztaltam ilyet. A szemei kékek, szinte egyszínűek a hajával, és így elnézve biztos, hogy nem lehet valami magas, legalábbis százhatvannál többnek nem tippelem. Mindegy, az alacsony lányok aranyosak.